Vajon ki lesz az Oroszország elleni szankciók vesztese?

Vajon ki veszít, ha szankciókkal fenyegetik Oroszországot, az EU egyik legnagyobb felvevőpiacát? És vajon honnan szerzi be az EU a kieső gáz- és olajimportot? Miközben Oroszország az elveszett európai és amerikai piacot a kínai piaccal tudja helyettesíteni! (első videó)

Az európai gazdaság szándékos bedöntése  

(második videó)

Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikönyve szerint

(harmadik videó)

A javak megdöbbentően igazságtalan elosztása az USA-ban

(negyedik videó)

Liberalizmus és illiberalizmus

(ötödik videó, Orbán Viktor Tusnádfürdői beszéde) A videók a lap legalján tekinthetők meg!

A klasszikus liberalizmus a liberalizmus azon formája, állapota, ahogy az a 19. századra kialakult. Akkor egyszerűen ez volt a liberalizmus, a klasszikus jelzőt az utókor ragasztotta rá, hogy megkülönböztesse a későbbi formáktól. A klasszikus liberalizmus az alkotmányosan korlátozott állam és az egyéni szabadságjogok hirdetője. Az isteni és tételes joggal szemben a természetjogra alapozza az emberi jogokat. Bár a korábbiakhoz képest szélesítette a választójogot, az általános választójogig nem jutott el. A gazdaságnak szerinte a laissez faire elve szerint kell működnie, a piacnak szabadnak, mindenféle intervenciótól mentesnek kell lennie. Ellene van a protekcionizmusnak és a merkantilizmusnak, a szabadkereskedelem híve. Tulajdonképpen a politikai liberalizmus és a gazdasági liberalizmus fúziójának tekinthető.

A politikai liberalizmus a klasszikus liberalizmus politikai komponenseként, John Locke, Montesquieu, John Stuart Mill és mások nézeteinek szintéziseként indult. A korábbi isteneredetű felfogással szemben szerinte a társadalom és a törvények kiindulópontja az egyén, akinek jogai a természetjogon alapulnak. Támogatja a társadalmi szerződést, aminek alapján az állam polgárai a törvényeket hozzák, és egyetértenek abban, hogy alávetik magukat nekik. Úgy gondolja, hogy az egyének tudják a legjobban, mi a jó nekik. A politikai liberalizmus választójogot ad minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül.

A társadalmi szerződés mint filozófiai fogalom azzal a társadalomfilozófiai problémával áll kapcsolatban, amely a politikai hatalom jogszerűségére kérdez rá. Milyen feltételek mellett tekinthető egy állam legitimnek? Milyen jogosítványai és kötelességei vannak az állampolgárnak a hatalommal szemben? Milyen jogokat gyakorolhat a hatalom az állampolgárok fölött? A szerződéselméletek ezekre a kérdésekre kínálnak választ, s alapjuk az a gondolat, hogy egy államhatalom csak az állampolgárok akaratlagos megállapodása (szerződése) révén tekinthető legitimnek, mely megállapodás az állampolgárok racionális döntéshozatalának eredménye.

A társadalmi szerződés a felvilágosodás államelméletében a nép és a hatalmon lévők (uralkodó, kormányzat stb.), általában demokratikus alkotmányban rögzített megállapodása. Az emberek veleszületett jogaik egy részéről lemondanak a közösség, az állam javára, de joguk van az állam irányítóinak ellenőrzésére közvetett (Montesquieu) vagy közvetlen módon (Rousseau). Ha vezetőik visszaélnek a rájuk ruházott hatalommal, jogukban áll, sőt kötelességük felbontani ezt az elméleti megállapodást, és új vezetőket választani.

A miniszterelnök beszédében leginkább a gazdasági liberalizmusból, a szabad keresekedelemből, főleg a válság során kialakult "szabadosságra" utal, amikor a globális nagy tőke a nála gyengébbnek a szabadságát hatalmával visszaélve elfojta. Más szóval "ha a liberalizmus az, hogy mindent szabad ami a másik szabadságát még nem sérti, viszont ki mondja meg hogy hol van ez a határ", akkor a világ gazdasága a globalizáció miatti eltorzulásaiban ezt az elvet felülírva azt mondja a gyengébbnek, már pedig nekem még ezt is szabad, és saját maga átírva a "játékszabályokat" azt is mondja, hogy ez még mindig liberalizmus! Na így könnyű bűvészkedni a szavakkal, és ha ez a fajta "liberalizmus" most már egyértelműen hátrányos mások szabadságára, akkor már inkább legyen "illiberális" a társadalon, azaz térjünk vissza a színtiszta természetjogokra! Ezen kívűl a kultúrális és erkőlcsi neoliberalizmus torzulásai a jövő nemzettségére jelentenek veszélyt, a természtjog viszont fundamentumaiban tartalmazza a az elfogadást, a tiszteletet és a megbecsülést. Azonban nem szabad elfeledkezni a társadalmi szerződésről, ami a nép és az általa megválasztott hatalom között köttetik. A hatalom is aláírja, méghozzá a nép azon szabadságát, hogy az átlala megválasztott kormányzó hatalmat bármikor visszahívhatja a polgári engedetlenség  bármely formájában, akár utcai harcokkal, akár előre hozott választásokkal! A miniszterelnök azonban híve a klasszikus, vagy politikai liberalizmusnak, amely nem keverendő össze a nyugati neoliberalizmussal, és nem felejti el, hogy az emberek veleszületett jogaik egy részéről lemondanak a közösség, az állam javára, de azon szabadságukról sosem fognak lemondani, hogy az állami irányitást közvetve, vagy közvetlenül  ellenörizhessék!  Mert a politikai liberalizmus elé  odabiggyeszteni az " il " fosztóképzőt  végzetes hiba lenne! 

Az elhíresült Valdai klubban elmondott Putyini beszéd

A III. Világháború geopolitikája

A láthatatlan birodalom

Interjú Alexander Duginnal, Putyin tanácsadójával

Ugyanebben a szellemben később felfedeztem a konzervatív forradalom trendjét, annak újjáéledését a francia Alain de Benoist Új Jobboldal irányzatában, aki személyes barátommá vált és közvetlen is hatást gyakorolt rám. Ugyanakkor érdekelt a geopolitika, felfedeztem Mackinder, Mahan, Spickman és Haushoffer klasszikus munkáit. Nagyon hasonló ideákat azonosítottam az 1920-1930-as évek béli orosz eurázsianisták szövegeiben, akik egy új ideológiát próbáltak létrehozni a tradíció, konzervativizmus, szlavofil koncepciók egybeépítésével, határozott elképzelésekkel a kortárs geopolitika (Szavickij) és strukturális nyelvészet (Trubeckoj), jog (Alexejev), történettudomány (G. Vernadszkij), stb. terén. Így ez volt a 80'-as években általam kidolgozott neo-eurazsianizmus kezdőpontja, mikor az új világ jellegzetességei határozottabban láthatóvá váltak számomra.

Később, a korai 90'-es években elkezdtem a kiterjesztett és részletesebben kidolgozott neo-eurazsianizmus kereteit alkalmazni a jelen hazai és nemzetközi helyzet politikai elemzéséhez. Így megalapítottam a geopolitika orosz iskoláját, ismertebbé tettem a főbb szövegeket és szerzőket, valamint új és eredeti koncepciókat. Ugyanakkor lefektettem az alapjait egy tradicionalista gondolkodásmódnak, ami Guénon és Evola ideáit az orosz ortodox keresztény tradícióra alkalmazza. Szintén felfedeztem a történelmi értékeken alapuló orosz konzervatív forradalom mezejét.

Miután a szovjet időszakban anti-kommunista voltam, 1991-ben változtattam nézeteimen, egy liberális felkelés kellős közepén, amit jóval rosszabbnak ítéltem a szocializmusnál. Ennek az elemzésnek az eredménye volt az első komolyabb változás a világnézetemben: szakítottam az anti-kommunizmussal és inkább az anti-liberalizmusra koncentráltam, mivel a liberalizmus a legvégső megtestesülése annak a modernitásnak, amit mindig is abszolút gonosznak (Guénon és Evola értelmezésében) és legfőbb ellenségnek ítéltem.

Számomra a liberalizmus kommunizmus felett aratott győzelme volt ennek legfőbb bizonyítéka. Így a klasszikus jobboldali tradicionalizmustól elmozdultam a baloldali tradicionalizmus felé, amit nemzeti bolsevizmusnak neveztem. A gyakorlatban azonban ez nem volt se kommunizmus, se bolsevizmus. Annak a liberalizmusnak a teljes visszautasítása volt, ami a kommunistákkal és fasisztákkal vívott harcban végül a legkövetkezetesebb modern ideológiának bizonyult, a modernitás legbelső lényegének volt megfeleltethető.

A politikatörténetben bekövetkezett fordulat 1991-ben bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a fasizmus és kommunizmus sokkal kevésbé volt modern, és több anti-modern kellékkel is rendelkezett. Közel nyilvánvaló volt ez a fasizmusra nézve, de kevésbé volt nyilvánvaló a kommunizmusra vonatkozóan. Így javasoltam a marxizmus és szocializmus jobboldali olvasatát, és a baloldal vizsgálatát a tradicionalizmus szemszögéből.

A 90'-es évek ennek a baloldali-jobboldali anti-liberális szintézisnek a felkutatásával teltek. A kortárs politikában ez Borisz Jelcin politikájának teljes visszautasítását jelentette, valamint részvételemet a legkülönbözőbb jobboldali patrióta és baloldali ellenzéki csoportokban. Ez a nemzeti-bolsevista periódus 1991-től 1998-ig tartott. 1998-tól, miután az orosz kormány számos lépést tett a patriotizmus irányába (Primakov politikája), elkezdtem kidolgozni utóbbinak egy lényegében ugyanaz, külsőségeit tekintve azonban mérsékeltebb változatát a radikális közép kontextusában. Az alap elgondolás az volt, hogy a modern Nyugat abszolút középpontjában a liberalizmus áll (jobboldali és baloldali egyidőben - jobboldali a gazdaságban, baloldali kulturális és szociális értelemben). Így a Nyugat számára a két anti-liberális szélsőség szintézise teljességgel helytálló. Azonban, Oroszországban a liberalizmus valami formális, és nem pedig lényegi. Ezért népszerűsítünk egy olyan radikális középet, ami nem a baloldal és jobboldal egyes elemeiből létrehozott mesterséges teremtmény, hanem sokkal inkább az orosz ortodox ideológián alapszik, ami egyáltalán nem liberális, nem kommunista és nem nacionalista. Az eurazsianizmus nem illeszkedik se a jobboldal, se a baloldal kontextusába

1998-tól 2004-ig az orosz országgyűlés elnökének, G. Seleznyevnek voltam tanácsadója, valamint az Állami Duma Geopolitikai Szakértői Bizottságának igazgatója voltam. 2000-ben Putyin hatalomra jutott. Ez volt a váltás a Jelcin féle nyugati liberalizmus-imitációból egy sokkal organikusabb orosz politikába. Ez volt a radikális közép és az eurazsianizmus ideje. Az Eurázsia Mozgalmat formálisan azok hálózata alkotta, akik elfogadták ugyanezt a politikai filozófiát. Később létrejöttek az Eurázsia Mozgalom külföldi ágai és a szervezet nemzetközivé vált. Putyinnal a nézőpontom már 1998-tól a radikális középtől a fősodor felé kezdett tolódni, és az orosz kormány részben elfogadta az eurázsiai ideákat. Attól az időszaktól az orosz politikai berendezkedésben betöltött szerepem már nem egy extrémizmus volt, hanem egy elfogadható, orosz patrióta attitűd. Ebben az időszakban lett végül kidolgozva a Negyedik Politikai Elmélet, folytatván a radikális közép és az eurazsianizmus ideáit. Itt történt egy második, jelentős változás az ideológiai fejlődésemben: a kommunizmus és nacionalizmus részleges - azok anti-liberális vonatkozásaiban - elfogadását követően eljutottam arra a felismerésre, hogy túl kell haladni a politikai modernitás összes formáját - beleértve a kommunizmust és fasizmust is.

2008-tól, mikor a Negyedik Politikai Elmélet határozottabb formát öltött, lemondtam a második és harmadik politikai elmélethez (kommunizmus és fasizmus) fordulásra tett próbálkozásokról, és egy teljesen független Negyedik Politikai Elmélet kidolgozásába kezdtem, ami megszakít minden, a modernitáshoz fűződő kapcsolatot. A Negyedik Politikai Elmélet ehelyett egy a premodernitás (premodern tradicionalizmus) és posztmodernitás (heideggeri egzisztencializmus és a Dasein politikai alanyként állítása) közti szövetség.

Eközben Putyint harmadszorra is újraválasztották, és ez volt az a pillanat, amikor végleg szakított a liberalizmussal. Most Putyin elfogadja az eurazsianizmust és radikális középet, napról napra közelebb jut ahhoz, amit Negyedik Politikai Elméletnek nevezhetünk. Tehát jó irányba haladnak a dolgok. Ezzel egyidőben az a szerep, amit én a politikai rendszerben betöltök, szintén elmozdul - Putyin követőinek patrióta szélsőségétől a politikai fősodor szívébe. Tehát Putyin politikai realizmusa találkozik a Negyedik Politikai Elmélettel, és egy továbbfejlesztett eurazsianizmussal. Jelenleg itt tartunk.

                                                               2014 május 29., Asztana - megalakult az Eurázsiai Gazdasági Unió

- Mi az "eurazsianizmus", amit mára sokan a Putyin külpolitikája mögött álló geopolitikai stratégiának tartanak?

Az eurazsianizmus a multipoláris világ elgondolásán alapszik, és az amerikai hegemónia folytatásaként fennálló egypólusú világrend teljes visszautasítását jelenti. Ennek a multipolarizmusnak az alapja nem a nemzetállam vagy egy ideológiai blokk, sokkal inkább a nagytér (Grossraum), a közös civilizáció stratégiai egyesülése. Egy tipikus nagytér például Európa, vagy az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó egyesítése, valamint Nagyobb Kína, Nagyobb India, a mi esetünkben pedig Eurázsia. Eurázsia a cári orosz birodalom vagy a Szovjetunió területe. Nagyobb Oroszországnak vagy Eurázsiának nevezzük, ami az amerikai hegemóniától független térség. Hogy ez a függetlenedési törekvés még egyértelműbbé váljon, egyesítenünk kell azokat a különböző országokat, melyek valójában egységes geopolitikai, gazdasági és társadalmi entitást alkotnak. 

A multipoláris világkép elismeri a közös civilizációs alapokon nyugvó integrációt. Így eurázsiai civilizációról nem csak egy nagyobb Oroszország, szláv országok, vagy keresztény népek vonatkozásában beszélhetünk, de a török népek és Közép-Ázsia, Szibéria és a Kaukázus népeinek vonatkozásában is. Putyin külpolitikája a multipolaritás és eurázsiai integráció köré szerveződik, vagyis egy független pólus megalapítása felé.

- Mi vezette arra, hogy Putyint támogassa?

Ahogy az első válaszban is kifejtettem; Putyin politikai realizmusa és érzelmi alapú patriotizmusa mind közelebb és közelebb került az én geopolitikai és ideológiai pozíciómhoz. Támogatom Putyint, mert bevallottan támogatja ezeket a célokat és ideákat.

- Putyin egyszer azt mondta, a Szovjetunió összeomlása a XX. század legnagyobb geopolitikai tragédiája volt. Mit gondol erről az állításról?

A hangsúly itt a geopolitikai szón van. Azt jelenti, Putyin nem a szovjet ideológia tartalmait sajnálja, hanem az egyesített politikai tér összeomlását, ami a különböző történelemmel és kultúrával rendelkező népek civilizációs alapú egyesülését jelentette. A Nyugat semmit sem, vagy csak nagyon keveset tud Oroszország valós történelméről. Néha azt gondolják, a Szovjetunió egy tisztán kommunista kreáció volt, és az olyan országok, mint Ukrajna, Kazahsztán vagy Azerbajdzsán függetlenek voltak, mielőtt a Szovjetunió vagy a bolsevikok belekényszerítették őket a szovjet államba. A valóság az, hogy a gyakorlatban soha nem is léteztek, csak adminisztrációs körzetként az orosz birodalom, majd a Szovjetunió határain belül, de saját politikai vagy történeti jelentésük nem volt. Ezeket az országokat jelenlegi határaikon mesterségesen hozták létre a Szovjetunió összeomlását követően, összeomlásának eredményeként.

Tehát Putyin igyekszik kihangsúlyozni ennek a folyamatnak a mesterséges voltát, valamint azt, hogy ezek nem csak mesterségesen létrehozott országok, de bukásra ítélt országok is. Hogy ezt a bukást elkerüljék, egy új geopolitikai keretbe kell integrálódniuk - ez az Eurázsiai Unió.

Az Eurázsiai Unió nem hódítás, vagy teljesen független és sikeres országok orosz érdekszférába kényszerítése, hanem olyan összeomlások megakadályozása, mint a 2008-ban Grúziában vagy 2014-ben Ukrajnában történt szakadások voltak.

- Mit gondol a Krím annektálásáról, és a kelet-ukrajnai orosz felkelésekről?

Krím az Oroszországi Föderáció szerves részévé vált, és új köztársaságok (Donyeck és Luganszk) jelentek meg a korábbi Ukrajna politikai térképén. Mindez logikus következménye annak, hogy ultra-nacionalista csoportok 2014 márciusára puccsot hajtottak végre Kijevben és a nyugat-ukrán (főként neo-náci) identitást rá akarják kényszeríteni a teljes ukrán lakosságra. Tény, hogy kelet- és nyugat-Ukrajna teljesen különböző történelmi és kulturális identitással rendelkezett.

Ukrajna egy tipikus posztszovjet, mesterséges állam, ami soha nem létezett 1991 előtt. Ukrajna nyugati részének van egy identitása, amivel a déli és keleti identitás gyakran teljesen ellentétes. A nyugati identitás Hitler-párti, banderiánus és erősen orosz-ellenes. A második oroszpárti, anti-fasiszta és szovjetpárti (sztálinista). Délkelet-Ukrajna pedig az orosz világhoz és az eurázsiai civilizációhoz tartozik. Így a jelenlegi háborús helyzet egy logikus következmény, gyakorlatilag arról van szó, hogy az orosz geopolitikai térségről mesterségesen leszakított részek visszatérnek oda, ahová tartoznak.

Ez csak a folyamat kezdete: már most van egy 8 millió főt számláló lakosság, amely orosz eurázsiai identitással rendelkezik és kinyilvánította függetlenségét Oroszország határán. Csakhogy van még 12 millió ember, ugyanezen orosz identitással, aki még mindig Kijev ellenőrzése alatt él. Tehát a harc folytatódni fog.

- A jelenlegi ukrán helyzet egy kihívás, ami Oroszország előtt áll, hogy visszaszerezze nagyhatalmi pozícióját?

Igen, az. Ha Oroszország továbbra is kezelni tudja a helyzetet, egy többpólusú világban fogunk élni. Ha Oroszország elbukik, az egypólusú világrend fennmaradása egy kicsit tovább húzóik. De kétlem, hogy az amerikai hegemónia fennmaradna. Oroszország győzni fog.

- Hogyan értékeli az orosz diplomácia szerepét a szíriai háborúban?

Jelentős eredményeket ért el. Putyin megmutatta mindenkinek a világban, hogy többé nem csak egy helyen dönthetnek arról, ki a jó és ki a rossz fiú. Az USA és közel-keleti hídfőállásai (Szaúd-Arábia, Törökország, stb.) támogatják a lázadókat. Moszkva és Kína támogatja az Asszád-kormányt. Tehát ez egy erős példa arra, hogyan néz ki a többpólusú világ. Ebben a krízishelyzetben több lehetőség van, és a főbb stratégiai döntések több pontja is igen problémás területeket érint.